életre kelt sütés után.
Álmainak netovábbja,
hogy feljusson a fenyőfára.
Gyúrták, nyomták, dögönyözték,
forró tűzön megsütötték.
Lebarnulva, s keménykedve
pihegett a nagy tepsiben.
Gőzölögve várta sorsát,
hogy az arcát megrajzolják.
Széles mosoly, nagy kerek szem,
kalácsunknak arca is lett.
Kéz nyúlt felé, örvendezett:
Végre! Végre, észrevettek!
Visznek engem fel a fára!
Végre, végre valahára!
Állj meg fiú! Hé, mit csinálsz!
– kiabált a mézeskalács.
Addig-addig kapálódzott,
míg végül a földre hullott.
A kisfiút ez nem zavarta,
fölkapta és szétharapta.
Így esett, hogy Mézi álma
szétmálott egy gyerekszájban.
