Lila medve

Lila medve, lila medve,
a medvének jó a kedve.
Jó, hogy jó a medve kedve,
mert bundája be lett festve.

Tegnap ő még barna volt,
barna földön barna folt.
Keseregve tekergett,
s meglátott egy tehenet.

Felcsillant a medve szeme,
nem lesz többet kedve szegve!
Ha a tehén lehet lila,
Akkor ő is! Nincs itt hiba!

Egyedül bent

Orrom az ablaküveghez nyomom,
A tűzön pattog a fahasáb.
Hallgatom, ahogy az óra ketyeg,
Nézem a házunk udvarát.

Tik-tak, tik-tak egyre hangosabb.
Rossz bent egyedül.
Tik-tak, tik-tak az idő lába
elnehezül.

Tik-tak, tik-tak,
anyu gyere már!
Tik-tak, tik-tak nézek
a párás ablakon át.

Tik-tak, tik-tak,
már az agyam is ketyeg.
Tik-tak, tik-tak, a szívem
félelemtől remeg.

Tik-tak, tik-tak, az óra
már üvölt.
Tik-tak, tik-tak…
egy árnyék közeleg a kapu felől.

Virágok

Tili-tili-tulipán.
Tulipános kisvirág.
Ha csokorba leszeded,
anyukádat megleped.

Rózsa, rózsa, rózsa szín.
Minden rózsa rózsaszín?
Ha csokorba leszeded,
Meg ne szúrja a kezed!

Hideg, fagyos jégvirág,
díszlik szobád ablakán.
Csokorba se szedheted,
fázik tőled a kezed.

Röfi

Röfi malac, turcsi orrú,
rózsaszín a ruhája.
Képzeljétek, dédipapa
behozta a szobába.

Dédimama mérges volt rá,
le is szidta a papát.
Nem törődött ő most ezzel,
mert örültek az unokák.

Akkora volt, mint egy cica,
Megpiszkáltam a fülét.
Simogattam, és a kicsi
malacka már nem is félt.

Hónapról hónapra

Tanultuk az óvodában,
hogy vannak évszakok.
Azon belül pedig vannak hónapok.
Többen vannak, mint az ujjam,
most már ezt is tudom!

A hónapoknak neve is van,
a naptárban sorakoznak
egymás után tizenketten,
szép sorjában, szépen rendben.

Január kezd, ő az első.
Téli hónap, és hideg.
Kint az utcán minden ember
fázik és didereg.
Februáré a farsang.
Jelmezt öltünk, s fánkozunk.
Márciusban zászlót festünk,
énekelünk, s szavalunk.
Április az bolondos,
fúj a szél és süt a nap
Májusban anyák napján szép ruhába öltözünk.
A kertekben gyöngyvirágot vagy orgonát szedünk.
Júni, júli, és augusztus, ők a nyári hónapok,
s ilyenkor, mint minden gyerek, én is szünidős vagyok.
Szeptemberben, hűvös reggel újra nyit az óvoda,
sárga, piros falevek, ez az ősz kész csoda!
Októberben szüreti bál, mulatság.
Novemberben dideregnek már a fák.
Decemberben minden gyerek nagyon jó,
tudjuk mi már mi az oka: akkor jön a télapó!

Cica

A kis cica, szürke cica
gombolyaggal játszik.
Kispajtása, Cirmike
egérre vadászik.

Nagyon komoly elfoglaltság
ez egy kismacskának!
Nem is biztos, hogy sikerül,
de fontosabb a látszat!

Csalafinta kisegér
incselkedik vele.
Ugrott a kis buta,
s koppant is a feje.

Öreg, kócos Bodri
egykedvűen nézi:
Meg kell még tanulni
jobban egerészni.

Gyerekszemmel

Gyerekszemmel a világ igen kacifántos!
Változnak az évszakok, éjszakák és nappalok…
A sok csillag, s Hold után már megint a Nap ragyog.
A felhők is jönnek-mennek, fenn az égen kergetőznek,
és amikor jő az este, betakarják a Napot.

Tavasz után jön a nyár
és a tél az ősz után.
Hideg, meleg, melegebb…
hűvös, esős reggelek.
Sárgulnak a levelek.
Hideg szelek, zúzmarás
ágakkal állnak a fák
És amikor jő a tél,
minden olyan hófehér.

És vannak öregek,
fiatalok, gyerekek.
Szőkék, barnák, vörösek,
csíkosak és pöttyösek.
Ember is van olyan,
kinek nyakán haja van.
Orra alatt bajusztartó.

Kalap, kendő, szemüveg.
Nekem nem kell egyik sem!
Ha a szemem tönkre megy,
majd másikat veszek!
Bár anya azt mondta,
nem árulnak a boltba!

Nyulacska

Ugribugri nyulacskának
füle nagy,
Farka pedig icipici
szőrpamacs.

A káposzta levele
a kedvence,
ha teheti, kiszökik a
kiskertbe.

Ott van a sok rágnivaló
finomság,
Gyorsan-gyorsan megdézsmálja
a répát.

De a gazdi igen nagyon
szemfüles.
Bajba kerül hamar
a kis füles!

Fürge lévén elkapni
nem tudja,
betereli, vissza be a
nyúlólba.

Ez nem mese

Öreganyó, öregapó
öregecskén kettecskén
éldegélnek faluszélen…
Így kezdődnek a mesék!

De amiről most beszélek,
az bizony nem mese.
Így látja a dédszülőket
a legifjabb csemete:

Fáj a hátuk, meg a lábuk!
És van nekik vérnyomásuk!
Görbe bot, meg szemüveg!
Elfáradtak! Dolgoztak már életükben eleget!

Amikor mi náluk vagyunk,
ránk mindig van idejük.
Akcióba lendülnek ők:
Dédimama főz nekünk.

Míg a tűzön leves fortyog,
bukta sül a sütőben.
Addig mi csak ugrándozunk
le s föl, ki-be pörögve.

Dédipapa fúr-farag
és kalapál.
Nem sokára elkészül
a babaház!”

Délutánra mind kifárad!
Kicsik, nagyok öregek.
Ne bánd! Egy a lényeg: örültek
a gyerekek.

Dédikék

A dédipapám, meg a dédimamám
már egy kicsit öregek.
Csíkos a bőrük, és
a hajuk is szürke lett.

Falu szélén
van nekik egy kis házuk.
Örülök.
mert gyakran megyünk hozzájuk.

Dédipapa kérdezgeti:
„Hogy vagy kicsi busikám?”
Karjába vesz.
„Gyere, megnézzük
a kispocát!

Nyuszikáknak adunk
finom füvecskét…
Pszt! A kútnál
látod azt a kisfecskét?”

Dédikének összeszedjük
a tojást,
süssön nekünk kalácsot,
de mazsolást!

Dédimama a konyhába
pedereg,
imádja, ha jól eszik
a gyerek.
Kínál, traktál…
egy falat sem fér
belém.
Ha továbbra is így folytatja,
szétpukkaszt az ebéd!

Elfáradtam, hasam tele
Gyere dédi, deleljünk le!

A papa meg én

Egyszer régen, nagyon régen,
mikor kis unoka voltam,
zöld vödröcskémmel
moslékot hordtam.

Disznókat etettünk,
holdvilágos estén.
Nótánkkal vertük fel
a téli este csendjét.

Szaladtam, vödröm
lengett ide-oda,
és rám borult
a malacvacsora!

Őzike

Pöttyös hátú őzgidácska.
Csetlik-botlik szegény árva.
Nagyszemével körülkémlel:
Mama, miért mentél el?

Ág reccsen, megriad.
Bokor mögé beszalad.
A sűrűben meglapul,
piheg, liheg, szimatol.

Pici szíve sűrűn verdes.
Erdő, mező oly sejtelmes.
Sejtelmes és hatalmas
Félve reszket a kis vad.

Aztán arca felvidul:
Mező felől mama fut.
Egyenesen feléje,
S letelepszik melléje.

Márciusi hó

Képzeljétek, nem oly régen,

márciusban hó esett.
Betakarta az udvart,
s minden csupa fehér lett.
Marcika, a kistestvérem,
örvendezett: Jaj, de jó!
Anya! Nem sokára
jön megint a télapó!

Tél van

Tél van!
Nincs a fán levél, csak dér
és hó.
Tél van.
Fúj a hideg szél,
a tájon fehér takaró.
De ha tavasz lesz,
és elolvad a hó,
a fák zöld lombjai közt
vígan fütyül a rigó.

Varázsszemüveg

Egyszer voltam, hol nem voltam..

Ez a mese rólam szól!

Kilenc hónapon át
laktam anyukám hasát.
Oda bele hogy kerültem?
És hogyan jöttem ki onnan?
Nem tudom, csak azt látom,
anya hasa nem lyukas.
Kell, hogy legyen rá megoldás,
de ez nekem még magas.

Nyár volt, mikor megszülettem.
Szépen, lassan cseperedtem.
Nem csak nőttem! Okosodtam.
A világról is többet tudtam.
Megismertem a szobámat,
a lakást, és az egész házat.

Elhihetitek nekem,
hogy ez milyen nagy dolog.
Ami nektek felnőtteknek természetes,
az nekünk csupa talány és titok.

Mi lehet a konnektorban?
És az asztal alatt?
Jaj de félek!
Ez a kuka mindjárt megharap!
Az egyik virág szúr,
a vasaló pedig meleg.
A porszívó nagy, és zajos,
és mindent megesz.
És a fürdőkádból a víz,
vajon hová tűnik el?
Remélem, az a pici lyuk
engem nem nyel el!

Szereztem egy rúzst magamnak,
rögtön ki is próbálom!
Meglásd anya, milyen szép
lesz a te kislányod!
Ha már így belejöttem,
add kölcsön a cipődet!
Miért nézel ilyen furcsán?!
Nem vagyok már kisgyerek.

Másfél éves rég elmúltam.
Sőt, már kettő leszek.
Én tanítom a kistesómat,
hogy ő is ilyen nagy és okos legyen.

Virágoskert

Anyukámnak kiskertjében
sok-sok virág nyílik
kora tavasztól egész
késő őszig.

Az első, mit megláttam,
csöpp kis hóvirág volt.
Bokrok alól kibúvó
reszkető fehér folt.

Aztán nyílt a jácint, nárcisz
és a sok tulipán!
Ja, és ne felejtsem a
kék ibolyát!

Megszerettem én is
a szép virágot.
Megígértem, többet
őket nem bántom.

Nem szaggatom,
nem tépkedem,
hogy szép virágos
kertünk legyen!

 

A tél

Nagy pelyhekben hull a hó,
Eltakar mindent e földön.
Domboldalon siklik a szánkó,
A szoba a gyermeknek börtön.

Mily boldog, ha hóban ugrándozhat,
Ha nagy, kövér hóembert formálhat,
És minden udvarban áll egy fehér alak,
Szeme szén, orra répa, fején vaskalap.

Kint a réten folyik a hó csata.
Hógolyók szállnak ide-oda.
Nem rozsdásodik a korcsolya.
A befagyott tó vize a jégpálya.

Maga a táj szépsége oly csodálatos.
Mindenütt csak hó van az ágakon.
De ha eljön a tavasz, a varázslatos,
Gyönyörű kikelet varázsa látszik a tájakon.